Az élet, amit nem mi irányítunk

Úgy látszik itt Cardiffban sosem az történik velem, amit elterveztem. Reggel még nem voltam biztos benne, hogy mit fogok csinálni, mert csak egy pici közös erasmusos programocska volt meghirdetve. Úgyhogy délelőtt nagy komótosan bementem az irodába, hogy intézzék el nekem, hogy ne csak zeneművészetis tárgyakat tudjak felvenni, hanem talán vallással kapcsolatosakat is. Csakhogy megelőzött négy olasz lány, akikkel persze rengeteget kellett foglalkozni, de ez az idő pont megfelelt arra, hogy szóba elegyedjek velük. Nagyon szimpik, mert végre ők hasonló stílusúak, mint én, és ahogy hallgattam hasonlóan nem tudnak angolul :P meg is beszéltük, hogy a délutáni programon találkozunk. Nekem meg közben nem tudták elintézni a problémámat, viszont átküldtek délután a saját tanszékemre. Úgyhogy még egy kis banki levél-ügylet (ez már nagyon megy), és irány az ÚJ ISKOLÁM!!! Otthon a vallástuomány tanszék egy fél folyosón van és összesen 6ajtó tartozik hozzá. Itt pedig az egész egy négyemeletes labirintus! Ahogy elképzelem, „E” alakú lehet az épület, viszont rém vicces módon egyetlenegy kijárata van csak, az „E” betű alján. A tanszéki iroda, pedig ki találja ki, hogy hol van? Iiigeeen, a negyedik emeleten egészen pontosan a másik végén az épületnek. Mikor megérkeztem már tudták, hogy ki vagyok és mi a bajom (frankó, bár sajnos így is elő kellett adnom a problémám ékes magyar akcentussal), ennek ellenére úgy 20percet ücsörögtem a titkárnő székében J Aztán összeszedtek nekem 5 tárgyat, amik közül választhatok, és elég ha másnap megmondom melyek tetszenek. Az egyetlen rossz élményem, hogy a főtitkárt (Fiona, vele leveleztem otthonról) értem egész Cardiffban a legkevésbé. És annyira tipikus: nem értettem, erre hangosabban mondta –de édes, hát nem csak a magyarok csinálják ezt otthon, hanem a saját hazájában mindenki ugyanolyan egyszerű…

Délután persze nem találkoztam az olasz lányokkal, mert más csoportba raktak minket (szerintem legalább hatvanan vagyunk külföldi diákok, úgyhogy nem csodálom, hogy csoportbontást találtak ki)

Este pedig elmentünk a legnépszerűbb pub-ba, ahol annyi ember volt, hogy nekünk fél 9-kor már csak az udvaron volt hely. De ezek itt őrültek; simán kiültünk, mert néhány helyen égett melegítő lámpa és ez a helyieknek már teljesen konfortos hőmérsékletet ad –az olasz lány, meg én majd’ megfagytunk. Viszont végre beszélgettem több különböző nemzetiségű emberrel is –Gabesz, Gerusz, hálás vagyok Nektek: hogy a placebo meg a blink meg Tarantino mennyire össze tudja hozni az embereket! –ha Ti nem vagytok, meg a frankó kis stílusotok gimiben, akkor még mindig a sarokban ücsörgök némán :P ;)

Ja, azt tegnap elfelejtettem írni, hogy mikor a bevásárló utcában sétáltam, az Igazából szerelem filmzenéjét gitározta valaki country stílusban, és az olyan hangulatos és vidám, hogy minden lányt felszólítok, hogy nézze meg valamelyik este helyettem (is) a filmet!! ;)

+Olyan jó kedvem tud támadni, attól, hogy itt mennyire jófejek másokkal az emberek, hogy csak na! Az ügyintéző nő sok sikert kívánt a bankszámla nyitásomhoz meg a cardiffi itt tartózkodásomhoz, aztán egy hajléktalan nő tangóharmonikázott mikor jöttem hazafelé és olyan kedvesen rám mosolygott (tetszett nekem, amit játszott, csak nem mertem előtte elmosolyodni, mert nem dobtam be neki semmit és inkább nem akartam szemkontaktusba kerülni vele, de nem ment), szóval nem zavarta, hogy kvázi le-nézek rá, mert csak úgy elmegyek előtte és ráadásul tetszik a zenéje, de nem tisztelem meg semmi pénzzel (otthon utánam is hajították volna a hangszerüket), hogy ennek ellenére kedvem támadt leülni mellé –de nyugi Ősök, nem tettem.

Pusziiik