Fekete-fehér-színes

Lógok egy mozgalmas csütörtökkel…ez a nap már korántsem mondható szürkének. Bár nehezen indult, mert annak tudatában ébredtem, hogy még meg kell csinálnom a szemináriumra a házi feladatot, ami elég piszmogós munka, úgyhogy inkább köszönettel ki is hagynám ezt a napot úgy ahogy van. Aztán felgyorsultak az események, mert ez az a nap, amikor gyakorlatilag folyamatosan iskolában vagyok. Viszont most a nap legváratlanabb élményét szeretném megosztani, ami a Religion and Gender szemináriummal kapcsolatos. A feladott szakirodalomhoz tartoztak kérdések, amikhez segítségképpen oda volt írva, hogy hányadik oldal körül találjuk a választ. Mikor megkaptam a tanártól az ímélt ezekkel a kérdésekkel, nem tudtam eldönteni, hogy ezt most csak nekem küldi (azt írta, hogy ezek a kérdések segítenek megérteni az olvasmányt), hogy a szegény kis külföldi diáknak ilyen szájbarágósan segítsen felismerni az összefüggéseket, vagy mindenkinek… Illetve inkább az első variációt tartottam lehetségesnek. Aztán az órán kiderült, hogy korántsem, és ami megdöbbentett, hogy a csoporttársaim még így sem igazán értették, hogy miről olvastak. Pedig igazán egyszerű feladatok voltak; felsorolni az olvasottak közül három konkrét dolgot, vagy definiálni olyan fogalmat, aminek a magyarázata szó szerint benne van a könyvben, tehát még csak nem is a saját szavaink szükségesek hozzá. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ezzel bárkinek is problémája lehet. Arról nem is beszélve, hogy olyan passzívak voltak, hogy én éreztem magam kellemetlenül. Persze aktívkodni azért én sem mertem. Így fogalmazódott meg bennem az elhatározás: adok még egy esélyt ennek a társaságnak, és, ha a következő csütörtökön sem bizonyítanak, átkéredzkedem a másik csoportba. Pusztán, hogy szadizzam magam… először is ők nem húszan, hanem tízen  vannak, szóval nem tudok megbújni a tömegben, másrészt ebből kifolyólag mindenkinek kreatívabbnak és együttműködőbbnek kell lennie. Szóval valószínűleg intenzívebbek az órák, ami eleinte nehezebb, de remélem megtérül majd. Mindenesetre még nem írtam a tanárnak…de fogok!!!

Ja, képzeljétek, névsorolvasáskor a tanár teljesen tökéletesen olvasta fel a nevem. Szerintem tud magyarul, csak titkolja a gaz, hogy nehogy megkönnyítse az életem… Nem találkoztam még olyan külföldivel, aki az s+z-t sz-nek mondaná, és az ő-t nem o-nak. Ráadásul elsőre helyesen olvassa ki azokat. Valami csel biztos van a dologban… ugye nem állítottatok rám egy beépített magyar detektívet, aki tanárnak álcázza magát?!?!

ÉÉÉs délután betetőzött a boldogságom: volt róla szó, hogy néha lehet plakátokat fél áron venni, és az milyen jó dolog, mert némi bloutech segítségével otthonossá varázsolható a komor kollégiumi szoba… ahogy mentem át egyik órámról a másikra, megláttam egy táblán, hogy szeptemberig ez az utolsó nap, amikor ez a kedvezmény van. Úgyhogy iskola után szerintem háromnegyed órát egészen biztosan elbogarásztam a boltban. Sokan eszembe jutottatok, mert szinte mindnyájatoknak tudtam volna választani valamit (és legszívesebben választottam is volna…) : Mártinak Monet képeket, G-knek Ponyvaregényt, szegedieknek Jóbarátokat, albérletbe Chat Noir-t (Nóri, megvan még az a bögréd?), Dominak párizsi kávéházas utcaképet stb. Szóval mikor beléptem a terembe, az első kép, amibe belebotlottam New York építéséről az a híres fénykép volt, amikor 46 emelet magasban lógatják a lábukat a munkások. Eszméletlenül szeretem ezt a képet! Annyi minden mondanivalója van a számomra, hogy akár új blogot is nyithatnék… és most ott állt előttem óriásiban! Aztán beljebb már emberibb méretű plakátok is voltak, persze ez az építkezés volt az egyszerűbb, nagy méretben is. Aztán megtaláltam kisebb hosszúkás formában is, végül egészen kicsiben is. Najó, hát, ha ez ennyire akar engem, hogy minden stócban benne van, akkor egye fene, jó lesz egy kicsi. Úgyis kell vennem még egyet, ami színes, mert ez fekete-fehér és nagyon borongóssá tenné a szobát, szóval elég ez a picike ahhoz, hogy ne legyen baj, hogy kettőre is kidobom a pénzem…Mikor a színesek között keresgéltem természetesen szembe jött velem Klimt (nem iis, csak a festménye). Jaj, gyerekek, az alap, hogy nekem lesz Klimt a szobámban; a szó szoros értelmében bearanyozza az ember életét...hehe. És már épp kerestem volna, hogy hol láttam picike New Yorkos képet, amikor megszállt az igazság: egész életemben, mindig az „én megelégszem ennyivel” tézist követtem. De hát basszus, itt vagyok életem valószínűleg egyik legnagyobb útján, és én úgy hiszem, hogy egyetlen egy életem van. Mégis mire várok? Egyébként meg örökre bennem maradna a pici rossz érzés, hogy „elhozhattam volna AZT…”. A döntés megszületett: „az óriásposztert kérem kérje az eladótól” :D :D :D  - hát így alakult, hogy bár esett az eső, szürke, hosszú és tanulós napom volt, végül mégiscsak kipróbáltam, hogy tud-e még egy felnőtt ember örömében ugrálni az ágyon… J