Ej, már messze volt az, de mindenképp említésre méltó két okból is. Az egyik, hogy képzeljétek, találtam egy olyan liftet a tanszéken, ami egyből a tanulmányi irodához visz (persze csak felfelé közlekedik, az oldalsó irányokat még mindig nekem kell megtenni…-elmaradott világ ez egy szájberlánynak :P ). (az, hogy miért kell ennyit rohangálom már nem olyan nagy élmény; a tanszéki titkárnő nagyon aranyos és csuriban van az ujja, hogy sikerüljön az összes tárgyamat felvenni, csakhogy miatta kell fél naponta megváltoztatnom azokat.) A másik pedig, hogy MEGÉRKEZETT A BŐRÖNDÖM!!! Anyu ugyanis elküldött még néhány cuccomat egy fuvarozó céggel (köszi Dotti!!!), és már elfelejtettem miket pakoltam bele, úgyhogy most minden a meglepetés erejével hatott. Végre itt van a kockás plédem (a szegedi), meg Béla, a hálótársam (ikeás, ufó –Gábor, emlékszel? (nyugi Gáborok 90% százaléka, nem gáz, ha nem emlékeztek, mert majdnem olyan sokan vagytok, mint Attilák, szóval az én rettenthetetlen agyvelejű unokabátyámra gondolok most, és az kizárt, hogy Ő nem emlékszik…). És és és és három csomag pirospöttyös túró rudolf is! Álom… egyébként nem is gondolnátok, hogy mennyire felértékelődnek ilyen esetekben az otthoni ízek, színek stb .Szóval a Bibliától a Nők Lapjáig, a túrabakancstól a nylonharisnyáig tökéletesedett a mini háztartásom. És mindezt az koronázta meg, hogy Domival és Apuval konferenciabeszélgettünk miközben pakoltam, úgyhogy volt kis gitározás, rádióhallgatás, fallabdázás, szuttyogás a háttérben –a virágos lelkem csak úgy ujjongott!
Így most virágos puszikat küldök egy szeszélyes városból
Ez annyira nosztalgiukus, kb én is ugyanezeket éltem át Spanyolországban a vasránapoktól kezdve a túrórudiig. :D Úgyhogy aggodalomra semmi ok, a reakció teljesen normális. :) (Nekem már most két hét után kezd honvágyam lenni, úgy, hogy tudom, hogy mindjárt megyek haza.:D)
VálaszTörlés