Béke…

Vasárnap.

Elkettyenve ébredtem. De ez érthető…a vasárnap ugyanis amióta az eszemet tudom a család jegyében telik. Ha más nem, de vasárnapi ebédre hazaesni kötelező. És ezt most a szó nemesebbik értelmében mondom. Ha úgy vesszük a vasárnap nyugvópont az élet forgatagában. Aztán az emberre egyszer csak rászakad a felismerés –vasárnap szerettek nélkül. Mondjuk pár milliárd ember túlélte már; túlérzékeny lehetek, ez van. Miden esetre beterveztem magamnak egy misét, mert megfogadtam, hogy elmegyek, meg mert program és végső soron kíváncsi is vagyok…

Hát nem tudom, hogy tényleg kettyent volt-e az idős atya, de, hogy nem úgy kezdődött a mise, mint szokott az egész biztos, és kb. 5perc elteltével benyögte, hogy „jja, most nem ádvent van!” –a felismerés után (ti. úgy másfél hónappal le van maradva a kisöreg) korrigálásra került sor. Szerencsére többen koncelebráltak, úgyhogy csak a zárszavak maradtak neki. J Minden esetre valamiért füstöltek és ezért ugyanolyan illat volt, mint otthon és nagyon-nagyon jó érzés volt!!! Egyébként érdekes, mert sokkal több idős férfi volt a templomban, mint nő. Otthon ugyebár ez pont fordítva van. Lehet, hogy csak azért, mert 11 óra volt és a nők olyankor főzőcskéznek otthon, vagy pedig itt tényleg mások az arányok. Illetve rengeteg fekete bőrű volt. Heten ministráltak és csak az egyetlen kissrác volt echte walesi…

Aztán kiszabadultam a természetbe és megmenekült a lelkem! Elhatároztam, hogy nem leszek tipikus turista, és a városnak azokat a részeit keresem fel, ahol valójában élnek. Így jutottam el az újépítésű családi házas negyedbe (ami természetesen teljesen ugyanolyan, mint a régi, mert, hát itt mindent ugyanúgy csinálnak, mint ahogy azt az őseik tették…), egy mesés parkba, és egy gyönyörűséges temetőbe. Ez utóbbiban ugyan nem élők voltak, de hát a temető is az élethez tartozik. Vakítóan fényesen sütött a nap, a sírokon megcsillant a fény, mókusok szaladgáltak és madarak csiripeltek, mintha tényleg az ajtóban dübörögne a tavasz. Nem volt ám egyáltalán szomorú hangulata, mert nagyon szépen ápolt volt, széles ösvényekkel.  Hál’ Istennek kicsi koromban Apu megtanított, hogy a temetőbe nem csak szomorkodni lehet járni. Úgyhogy itt, a temetőben visszatért belém az élet. J Sok-sok fényképet csináltam, amit majd egyszer Rátok ömlesztek valamilyen formában. Annyira elememben voltam, hogy még az előző napi méregerős borsos csirkémet is feltunningoltam, úgyhogy kifejezetten finom lett. És a zárszó: hogy fáztam-e? Igen. Az angolok tényleg csak szombatonként fűtenek…