Kapaszkodom a húrokba…

Ismeritek ezt az Ákos számot?: 

„Gitárommal a kezemben egy szakadékba nézek,
Kapaszkodom a húrokba, mert lezuhanni félek,
Hisz´ hív a mélység, egyre jobban, ha magam lennék, elbuknék,
De míg a hat húr kitart, addig én is bírom még...” ? -ez a refrénje, ami a mai  (keddi) napomat végigkísérte.

Azt hiszem megadom magamnak azt a luxust, hogy néha rosszul érezzem magam, bár tény, hogy túl rövid hozzá az élet…

Miután hétfőn megcsinálták végre az egyetemi internetes felületem (SIMS –ez az itteni ETR, vagy Neptun), azt mondták, hogy azért ellenőrizzem le a biztonság kedvéért, hogy tényleg bejön-e. Így reggel be is léptem. Csakhogy nemhogy rosszul jelent meg, hanem teljesen le volt zárva az egész rendszer, szóval már nem lehet változtatni az adataimon, az állapotomon, nem tudok órákat sem felvenni. És mivel hivatalosan még ezeket nem tettem meg (bár tény, hogy önhibámon kívül, de ezt mondogathatom a gépnek…), így gyakorlatilag az egyetemi rendszerből hullottam ki. Jobban mondva bele sem kerültem. Úgyhogy még az első infarktusom előtt berohantam a tanszékre és lelki szemeim előtt már lebegett, amint pakolok hazafelé, majd otthon pengetem vissza az ösztöndíjamat az Erasmus irodának, és végül végignézem, ahogy a szüleim az ÉN baklövésem miatt éhen halnak. –nem, ez akkor korántsem tűnt drámázásnak. Főleg azután, miután a rohanástól kipirosodott fejemmel közölte a titkárnő, hogy szíveskedjek visszafáradni délután fél 4-kor, mert most nem érnek rá velem foglalkozni. Tényleg kétségbe voltam esve! Mindemellett kizárt, hogy én délutánig várjak! Elmentem az Erasmus irodába, ahol végül megoldották a rendszer hibáit.  Maradhatok, nem taszít ki a város és nem vallok kudarcot két hét után önmagam és az egész világ előtt. Így megnyugodva indulhattam életem első cardiffi órájára.

Még előző nap váltottam ímélt az oktatómmal, aki pontosan leírta, hogy melyik épületben, hányas számú teremben leszünk. A biztonság kedvéért kiírtam az ímélt és megmutattam az egyik lakótársamnak, meg aztán a portásnak is, hogy nehogy rossz órára üljek be. Meg is találtam: egy kémiai kutatólabor volt a teremben. –az öreg enyhén szólva félreinformált. Kóvályogtam, de sehol semmi bölcsészetre emlékeztető dolog nem volt, úgyhogy gondoltam visszamegyek a btk-s épületbe és megnézem ugyanazt a teremszámot. –nyertem! Bár addigra elment az óra fele… de végül a tanár mondta, hogy sajnos összekeverte a csütörtöki órájával, amikor írta az ímélet nekem. Hát ez volt életem első órája külföldön…Nem ilyenre számítottam. A másikról pedig már csak 5percet késtem, mert a titkárnő rossz teremszámot adott, de azt már simán korrigáltam –én a rutinos eltévedők és megtaláltatottak gyöngye. :P Jó hír: sikerült felvennem a 20. századi gyerekirodalmat, köszönöm mindenkinek, aki nem felejtette el!

Szóval elhatároztam: kapaszkodom a húrokba, és nem vagyok hajlandó csak úgy felszívódni innen az egyetemről úgy, hogy ki sem próbáltam milyen küzdeni az itteni rendszerrel –legalábbis, amíg sikerül kapaszkodnom.

Még egy köszönet: ma többen ápoltátok a lelkem, miattatok sikerült pozitív hangnemben zárnom a soraimat, köszönöm ezt is!

Illetve: plusz egy vicc: délelőtt szakadt az eső. Erre felkészülve még otthon a kőbányai bazárban vettem magamnak egy roppant sikkes gumicsizmát. Kopog a sarka, úgyhogy néhány élesebb fülű hímnemű egyed automatikusan a kopogó sarkok után fordul. Azt hiszem a mai napon egyik hátraforduló sem kockás gumicsizma látványára számított –az arcuk megért pár nevetgélős pillanatot.

sok sok puszi mindenkinek!!!