Az elmúlt pár napból most csak a legfontosabbakat emelném ki, mert a kevéssé változatos életem helyett inkább a világ változatosságáról mesélnék.
A hétvége lüktetése:
Piac: az 1700-as évek óta örvendeztetik meg az árusok a helyieket hazai frissességgel ezen a piacon, úgyhogy le a kalappal a történelmi hagyományok előtt, egyébként teljesen ugyanolyan, mint sok más piac a föld kerekén. Ami meglepő, hogy alig olcsóbb a nagyobb üzletláncoknál. Sőt, sok dolog drágább is. Arra viszont megfelelt, hogy kipróbáljam a helyi édességet: linzer-tésztája van, vagy valami hasonló, mert legalább annyira morzsolódott, mazsolás, illetve cukorral van megszórva. Semmi csoki… Viszont az emeleten ócskás vásár van, ami egy őslakos pösti gyerek számára szemet gyönyörködtető látvány; majd háromnegyed órát piszmogtam a kazetták és bakelitlemezek kötött. (persze ők is haladnak a korral: rengeteg cd is van, bár 7fontba kerül, ennyit meg otthon is elkérnek)
Múzeum: szép, a cardiffi méretekhez képest nagy, amúgy pici kis aranyos. Viszont maximálisan ki van használva, úgyhogy vissza kell még mennem, mert van még felfedezetlen sarok. J
Péntek: fél órán belül három otthoni baráti sms-t is kaptam, úgyhogy végül keresztbe tett ujjakkal ücsörögtem a telefon előtt, hogy ugye kapok még, ugye kapok még? :D jaj, nagyon jól esett!!! (már az sms és nem a keresztbe tett ujjak, tudom, hogy valaki belekötne…)
Vasárnap: életemben nem gondoltam volna, hogy pont azt a dalt fogják énekelni áldozás alatt a templomban, amit nekünk egész általánosban kötelező volt minden reggel és marhára utáltunk (Ubi caritas…), és 10 évvel ezelőtt egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy lesz valaha olyan pillanat, amikor örülni fogok annak, ha meghallom. Hát az nem kifejezés, hogy örültem; egyenesen hazaérkeztem!
Főzőcske: ti nem is tudjátok, mennyire finom zöldborsó főzeléket tudok csinálni! No, majd megtudjátok. J
Mérföldkő: beavatódtam. Ittam végre cappuccinot az egyetemen. Ez azért olyan fontos, mert Szegeden az automatás cappuccinozás a központi épületben egy sarkalatos pontja az életnek. Talán a népszokás kategóriába is sorolható, illetve vallási-antropológiai szempontból ősi rituális beavatási szertartás. Így, aki valamire való egyetemista akar lenni, annak kutya kötelessége legalább egy cappuccinot meginni az Égbemeredő Pénznyelő Kávéköpő Óriások (automata) árnyékában. És most itt is végre kipróbáltam! Ez a verzió olyan, hogy cuki kis gépekből kell „önkiszolgálni”, és a néninek fizetni. Jóval nagyobb egy adag, már nem is kávé méretű, viszont a fehér lötty, ami először folyik a pohárba, jobban hasonlított a tejre, mint otthon. Vagy ne kergessem hiú ábrándokba magam? A nagyobb adag viszont hosszabb pletyi-időt eredményez… J
És mindjárt a mese…
Hát ilyen részletesen még nem olvastam capuccinóról, az biztos. Megválasztalak a capuccik védőszentjévé. Ja , egyébként tegnap én is azt ittam a szomszédnál, ó 40 percig készítette, és volt benne kardamom.
VálaszTörlés