Szabad szombat

…Szóval az ébresztőórámat nem állítottam be –viszont elfelejtettem lekapcsolni a szomszédaimat…hajnali fél 5-től ugyanis a falszomszédom –ez már a mellettünk levő lakáshoz tartozik- kamatoztatni próbálta popzenei tudását. Hát én nem szavaznék rá a megasztárban. Minden esetre óriási mázli, hogy hoztam füldugót, amitől bár rózsaszín lesz a fülem, de legalább alszom. Viszont nem kis örömömre az angolok szombatonként fűtenek –csakhogy kerüljem a sztereotípiákat :P Úgyhogy végre egyáltalán nem fáztam!!! Így telt a délelőttöm a szent punnyadás jegyében. Aztán felkerekedtem, hogy vizsgázzak önmagam előtt: eljutok-e a tescoba egyedül, azon az útvonalon, amit még hétfőn mutatott a magyar srác? Nem olyan könnyű ám erre felé eljutni egyik pontból a másikba, mert a várost hosszában szeli át a vonat, és bár minden kacskaringós út vezet valahová –itt ez mégsem igaz. Rengeteg utca zsákutca, mert nincs mindenhol alul- vagy felüljáró. Végül 25perc alatt odaértem. És a délutánomat jóformán ott is töltöttem… kitaláltam ugyanis, hogy felírom a lehető legtöbb számomra alap élelmiszer árát a közelemben lévő boltokban és összehasonlítom azokat. Ugyanis egyáltalán nem érzékelem a font súlyát. Az ember euróba átvált néha, vagy inkább eurót forintra, hogy tisztában legyen az inflációval. Svájci frankot, hogy siránkozhasson a hitelei miatt, esetleg dollárt, hogy otthon érezze magát a világban. Na, de fonttal mikor találkozik az egyszeri magyar leány? Meglepődve tapasztaltam: a sajt, a paradicsompüré, csirkecomb, tescos sonka mind olcsóbbak, vagy hasonló árban vannak, mint itthon. Tekintve, hogy keresnek vagy négyszer annyit, mint mi (és nem költenek fűtésre…), azért nem gondolom, hogy olyan rossz életszínvonalat képviselnek… Véletlen egyébként a Tescoban sincs: megint összefutottam egy olasz lánnyal (becsszó, hogy csak négyen vannak és nem egy egész kolóniáról mesélek időnként…), szegénynek nem szóltak még otthon, hogy a szobája nem lesz minden földi jóval felszerelve, úgyhogy amikor megtaláltam az étkészletek között bolyongva, kétségbeesetten pakolt mindent a bevásárlókocsijába. De megnyugtattam, hogy nem csak vele szúrt ki az élet; ez itt természetes.

Miután hazacipeltem legújabb kincseimet, találkoztam a negyedik lakótársammal is. Talán még nem is meséltem kikkel és hogyan élek együtt. Az emeleten van három szoba és a fürdőszoba. Ezen a szinten vagyunk ketten lányok, egy cseh származású, de kanadai lány (aki jogot tanul és nem mellesleg amikor kicsípi magát úgy néz ki, mint Nicole Kidman –na fiúk, meglátogattok?:D ) és én. Illetve egy angol közgazdász fiú javítja a nemek arányát. A földszinten pedig egy közös helység (amit nem használunk, csak pakolásra), a konyha és két spanyol srác. Szóval a másodikkal találkoztam most, mert eddig otthon volt. Azért érdemel helyet itt az említése, mert egész héten bármilyen emberrel beszélgettem, egész biztos, hogy megjegyezte: „te jó ég! Te vagy ANNAK a spanyolnak az új lakótársa?” vagy „hű, ugye a jövő héten jön vissza, nem tudod?” és mikor megkérdeztem, hogy miért kérdezi tőlem ezt az összes ember, akkor azt a választ kaptam, hogy „hát  ŐT mindenki ismeri!!!!”. Ezért kíváncsi voltam ki az, akinek a fényében fürdőzhetek az elkövetkező pár hónapban. Na, hát a felhajtás mértékéhez képest nem egy nagy „vaszizdasz”. De legalább lehajtja maga után a wc ülőkét… Magyar ifjak! Maradok a Tiétek ;)

Az este pedig már újra a béke és meghittség jegyében telt (meghittség önmagammalJ ) : egy kis főzőcske, szobacsinosítgatás, locsi-fecsi a távolszakadtakkal és csicsika…

Jó éjszakát! J

Egy fagyi feljegyzései…

Csütörtökről péntekre virradóan másodjára fáztam annyira, hogy nem tudtam elaludni. Pedig elég későn feküdtem le a szociális életemből kifolyólag, ezért azt gondoltam könnyen beájulok majd az ágyba… Egy nap csak pár órára van bekapcsolva a fűtés, és sajnos központilag szabályozzák, úgyhogy nem tudok sokat tenni az ügy érdekében. Emiatt elég nehezemre esett kimászni az ágyból, úgyhogy 11-kor indultam el a 11-kor kezdődő erasmusos túrára. Az igazat megvallva nem sok kedvem volt elmenni, mert annyi volt a témája, hogy másod meg harmadévesek körbevezetnek a belvárosban és megmutatják a kedveltebb pubokat, illetve a séta végén (azaz két órával később) kapunk valamit inni. Mindezt 5fontért, és mérget veszek rá, hogy pár hét múlva amúgy is megismerjük ezeket a helyeket. Arról nem is beszélve, hogy még dél körül be kellett mennem a tanszékemre is. Csak azért vettem rá magam, hogy elinduljak a „mítingre”, mert találkozni akartam azzal a négy olasz lánnyal, akikkel csütörtökön összeismerkedtem, hogy legyen valami kapcsolatom a külvilággal a lakótársaimat leszámítva. Kiléptem a kapun, erre az egyik épp szembejött velem. Háh, fityisz az előretervezésnek. Gyors névcsere, felajánlotta,hogy keressük meg egymást facebookon (gusztustalan, de hát elvégre is ezért csatlakoztam a szektához…), és lesz este valamiféle hatalmas buli a Student Unionban, szóval menjek. Ja és kiderült, hogy nem mennek most várost nézni, mert bőven vannak még feladataik (két nappal később érkeztek, mint én).  Nagyszerű; városnézés kipipálva, spóroltunk 5fontot! :P Plusz be tudtam menni a tanszékemre, ahol felvilágosítottam a titkárnőt, hogy az öt darab tárgy, amit csütörtökön felajánlottak, hogy vegyek fel nem a legjobbak, mert az ötből három ütközik egymással…Ez idő közben nekik is feltűnt, úgyhogy nyomtattak nekem 84 A/4-es oldalnyi egyetemi kurzust, amik ugyan nem a vallástudományon vannak, de nemzetközi diákoknak is meg vannak hirdetve, szóval nyugodtan igyak meg egy kávét, válasszak ezek közül és menjek vissza később…Pihenésképpen elintéztem a számlámat a bankban (végre sikerült nyitnom, bár a kártyámat csak jövő héten postázzák), és bevackoltam magam a szobámba kiötölni mit tanuljak idén. És itt kezdődött a rossz kedvem: ugyanis kiderült, hogy napközben egyáltalán nem megy a fűtés!!!! Zsibbadt a kezem úgy fázott, a hatszáz rétegben pedig úgy éreztem magam, mint egy michelin-baba. Úgyhogy inkább visszamentem az egyetemre, ahol elhatároztam, hogy a közeljövőben azzal fogom szórakoztatni magam, hogy minden alkalommal más útvonalon megyek le a földszintre (fölfelé még nem merek, mert fenn áll az eltévedés veszélye, de lefelé valahogy valamikor csak kijutok…), úgyhogy délután mikor másodjára jártam ott megtaláltam a liftet is! Ja és választottam egy tök érdekes tárgyat: Huszadik-századi gyerekirodalom. Nagyon tetszik! Csak mivel ez nem a mi tanszékünkön van, hanem az angoltanszéken, csak hétfőn fog kiderülni, hogy van-e még hely számomra…Szurkoljatok, hogy legyen! Mondjuk fele annyi kredit, mint ami a többi tárgyam, úgyhogy ezért kell még választanom mellé, de most úgy gondolom, megéri. Ja, két tárgyam már biztosan van: Religion and Science, illetve Religion and Gender. Előbbi azt taglalja, hogy hogyan egyeztethetők össze a természettudományos felfedezések és napjaink kutatási eredményei a keresztény Istenképpel, utóbbi pedig a nemi szerepeket vizsgálja a világvallásokban. Szóval érdekesek. Ja és itt nem úgy van, hogy egy tárgy egyszer másfél órát jelent egy héten, hanem háromszor 60percet, különböző napokon. És minden órára fel van adva szakirodalom, úgyhogy azt hiszem a következő félévben kénytelen leszek megtanulni angolul. :P

Mikor hazaértem lerogytam egy pillanatra az ágyra (az ajtó az ágyam végében van) és félórával később ébredtem fel… úgyhogy este végül meghazudtoltam önmagam: bár két helyre is hívtak, nem mentem sehova, hanem filmet néztem, beszélgettem, bevackoltam magam és elhatároztam, hogy végre nem állítom be az ébresztőórám! Idejét sem tudom mikor volt ilyen utoljára!

Csoki-moki

Az élet, amit nem mi irányítunk

Úgy látszik itt Cardiffban sosem az történik velem, amit elterveztem. Reggel még nem voltam biztos benne, hogy mit fogok csinálni, mert csak egy pici közös erasmusos programocska volt meghirdetve. Úgyhogy délelőtt nagy komótosan bementem az irodába, hogy intézzék el nekem, hogy ne csak zeneművészetis tárgyakat tudjak felvenni, hanem talán vallással kapcsolatosakat is. Csakhogy megelőzött négy olasz lány, akikkel persze rengeteget kellett foglalkozni, de ez az idő pont megfelelt arra, hogy szóba elegyedjek velük. Nagyon szimpik, mert végre ők hasonló stílusúak, mint én, és ahogy hallgattam hasonlóan nem tudnak angolul :P meg is beszéltük, hogy a délutáni programon találkozunk. Nekem meg közben nem tudták elintézni a problémámat, viszont átküldtek délután a saját tanszékemre. Úgyhogy még egy kis banki levél-ügylet (ez már nagyon megy), és irány az ÚJ ISKOLÁM!!! Otthon a vallástuomány tanszék egy fél folyosón van és összesen 6ajtó tartozik hozzá. Itt pedig az egész egy négyemeletes labirintus! Ahogy elképzelem, „E” alakú lehet az épület, viszont rém vicces módon egyetlenegy kijárata van csak, az „E” betű alján. A tanszéki iroda, pedig ki találja ki, hogy hol van? Iiigeeen, a negyedik emeleten egészen pontosan a másik végén az épületnek. Mikor megérkeztem már tudták, hogy ki vagyok és mi a bajom (frankó, bár sajnos így is elő kellett adnom a problémám ékes magyar akcentussal), ennek ellenére úgy 20percet ücsörögtem a titkárnő székében J Aztán összeszedtek nekem 5 tárgyat, amik közül választhatok, és elég ha másnap megmondom melyek tetszenek. Az egyetlen rossz élményem, hogy a főtitkárt (Fiona, vele leveleztem otthonról) értem egész Cardiffban a legkevésbé. És annyira tipikus: nem értettem, erre hangosabban mondta –de édes, hát nem csak a magyarok csinálják ezt otthon, hanem a saját hazájában mindenki ugyanolyan egyszerű…

Délután persze nem találkoztam az olasz lányokkal, mert más csoportba raktak minket (szerintem legalább hatvanan vagyunk külföldi diákok, úgyhogy nem csodálom, hogy csoportbontást találtak ki)

Este pedig elmentünk a legnépszerűbb pub-ba, ahol annyi ember volt, hogy nekünk fél 9-kor már csak az udvaron volt hely. De ezek itt őrültek; simán kiültünk, mert néhány helyen égett melegítő lámpa és ez a helyieknek már teljesen konfortos hőmérsékletet ad –az olasz lány, meg én majd’ megfagytunk. Viszont végre beszélgettem több különböző nemzetiségű emberrel is –Gabesz, Gerusz, hálás vagyok Nektek: hogy a placebo meg a blink meg Tarantino mennyire össze tudja hozni az embereket! –ha Ti nem vagytok, meg a frankó kis stílusotok gimiben, akkor még mindig a sarokban ücsörgök némán :P ;)

Ja, azt tegnap elfelejtettem írni, hogy mikor a bevásárló utcában sétáltam, az Igazából szerelem filmzenéjét gitározta valaki country stílusban, és az olyan hangulatos és vidám, hogy minden lányt felszólítok, hogy nézze meg valamelyik este helyettem (is) a filmet!! ;)

+Olyan jó kedvem tud támadni, attól, hogy itt mennyire jófejek másokkal az emberek, hogy csak na! Az ügyintéző nő sok sikert kívánt a bankszámla nyitásomhoz meg a cardiffi itt tartózkodásomhoz, aztán egy hajléktalan nő tangóharmonikázott mikor jöttem hazafelé és olyan kedvesen rám mosolygott (tetszett nekem, amit játszott, csak nem mertem előtte elmosolyodni, mert nem dobtam be neki semmit és inkább nem akartam szemkontaktusba kerülni vele, de nem ment), szóval nem zavarta, hogy kvázi le-nézek rá, mert csak úgy elmegyek előtte és ráadásul tetszik a zenéje, de nem tisztelem meg semmi pénzzel (otthon utánam is hajították volna a hangszerüket), hogy ennek ellenére kedvem támadt leülni mellé –de nyugi Ősök, nem tettem.

Pusziiik

A bürokrácia jegyében –pótlás

Sziasztok újra…!

Rengeteg dolog történt velem az elmúlt két napban (kedd, szerda)!

Gyakorlatilag az egész keddemet különböző hivatalokban töltöttem, pedig nem is oda indultam…Meghirdettek ugyanis egy ingyenes városbemutató túrát külföldi diákoknak, ami délben indult az (egyébként meseszép) egyetemi főépülettől. Szóval odamentem. Csakhogy az egyetlen lány –az idegenvezető- lebeszélt a városnézésről, mondván, hogy ma csak amerikai diákoknak van vezetés, és majd egy másik nap lesz az Erasmusosoknak is. Persze maradjak nyugodtan, ha nagyon szeretnék…de mivel ketten voltunk, úgy döntöttem nem élek az egyszemélyes idegenvezetés lehetőségével (mivel egyetlen lézengő amerikait sem láttam a környéken). Mondta a csajszi, hogy menjek be az E. irodába, és kérjem el a speckó erasmus programot. Hát, én felkerekedtem szépen, de ekkor még nem gondoltam,hogy este 6-ra érek haza.

Ó, az irodában nagyon kedvesen üdvözöltek, kaptam kis csomagot is, amiben térkép, meg persze rengetegsok reklám volt. Aztán beszéltünk pár szót Paolával (ő a főfőfő néni –lány- az irodában). Az egésznek az lett a vége,hogy jó lenne, ha minél hamarabb nyitnék bankszámlát, mivel kp-ban kaptam meg az ösztöndíjat (igen, lehet szörnyülködni), csakhogy ahhoz banki levelet kell kérni valami központi állami hivatalból, ahova vinnem kell az itteni diákigazolványomat, amit a rendőrségen tudok kiváltani (ha nem várom meg,hogy az iroda intézze el nekem 4nappal később - dehát minek is várnék, ha el tudom intézni hamarabb?), ahhoz viszont az kell, hogy regisztrálva legyek az egyetemi rendszerben. Csakhogy a felhasználónevem meg jelszavam nem jók, amiket adtak még az utazásom előtt és amik szükségesek a regisztrációhoz. Szóval ezt el kell intézni. Na ki tudta követni?:) Szóval ezt csináltam, csak visszafelé: felhasználónév kijavítása, regisztrálás (ez több, mint egy óra volt). A rendőrségen a néni nagyon készséges volt, csak épp nem mondta, hogy készüljek, mert le fog fényképezni a diákhoz, szóval az itteni igazolványomon kigombolt télikabátban meg lógó sálban virítok…Ezek után átvágtam a városon gyalog (nem költünk buszjegyre…). A hivatalban is nagyon rendesek voltak, úgyhogy pikk-pakk, meg is szereztem mindent. Aztán elszaladtam a nekem tetsző bankba időpontot kérni szerződéskötéshez, kaptam is másnapra.

Végül délután még bekuncsorogtam magam a magyarokhoz, akikkel egy utcában lakom, szóval pont útba esnek, hogy hadd netezzek kicsit, úgyhogy közelebb éreztem magam végre a világhoz…

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire lefáraszt ez a „máshol levés”, mert amint lehetett bedőltem az ágyba.

Jan.26.

Délelőtt kezdődött a hivatalos Eramsusos program egy nagyon szép egyetemi épületben, amit az otthoni Széchényi Könyvárhoz tudnék hasonlítani. Csak sajnos fél órával később kezdték, mint ami a papíron volt és nekem negyed 12-re volt megbeszélve a bankban a számlanyitásom időpontja. Szerencsére közel volt a kettő egymáshoz, úgyhogy ez nem is lett volna probléma. Ami viszont érzékenyebben érintett, hogy már itt a helyszínen vettem észre, hogy a lakcímemet totál zagyván írták le a banki levélre még tegnap (félig anyu nevét a városnévhez stb, pedig nem egy sorban van megadva semelyik igazolványomban sem...). Szóval számlanyitás elnapolva. Viszont a bankban külön odajöttek szólni nekem, hogy nagyon elnézésemet kérik, de lehet, hogy negyed (!!!) órát kell várnom mire sorra kerülök! –hát elképzeltem amint otthon az OTP Bankban ezt a rendszert bevezetik…A plusz üröm a dologban, hogy emiatt lemaradtam az ingyen erasmusos ebédről, magyarán az utolsó igazi melegkajás pöpec „mások szolgálnak ki engem és garantáltan fincsit eszem” étkezésről. Cserébe viszont elmentem a Queen Streetre, Cardiff Kárász/Váci utcájába, ahol találtam végre vodafon boltot, ahol fel tudtam tölteni a kártyám. Itt is majd’ elájultam milyen udvariasak voltak: külön kihúzták a széket és hellyel kínáltak, pedig egy nyamvadt feltöltőkártyáért mentem csak. Szóval annyira kedvesek itt az emberek, ha ezt otthon megtanulnák, az maga lenne az álom. Ezen kívül szerencsém is volt, mert ahogy ez a vodafon totál véletlen került az utamba, úgy a pénzváltó is. Úgyhogy tudtam váltani eurót, és ki tudtam fizetni a kolidíjam felét (két részletben kérik). 26-a volt a „fizetős nap”, előtte nem lehet, utána meg többet kérnek (halljátok kolisok, milyen mázlisták vagytok, hogy két hétig még ugyanannyit fizethetünk otthon?).

Délután pedig újra csatlakoztam a kb. 60fős erasmus csoportoz és elmentünk megnézni a cardiffi várat. Erről lesznek majd képek a neten, mihelyt utolérem magam. A vár csúcsáról jó időben lehet látni a tengert, de sajnos felhős volt az ég és rettenetesen fújt a szél. Azt hiszem itt kétfajta időjárás létezik: a. szürke ég, szitáló eső, b. világosabb, de felhős ég, és iszonyú hideg szél. Ja meg persze, ha Julcsi érkezik a városba, akkor süt a nap, de ez csak egyszeri esemény ;)

Hazafelé pedig felfedeztem az 1fontos boltot, ahol tényleg MINDENT egyetlen fontért lehet kapni, úgyhogy vettem magamnak olyan tányérokat, amilyet már évek óta szeretnék (fekete lapos, fehér mély), illetve ruhafogast. Ez utóbbit nem szeretnék évek óta, de itt mégis szükséges. Jáj, nagyon örülök ennek, bár sajnos nem kicsi kísértés…

De a legeslegjobb dolgok itthon értek: kitakarítottam végre a szobát, mert eddig nem volt rá időm, és szépen bepakoltam. Igaziból ezzel a lépéssel ÉRKEZTEM MEG, így, csupa nagy betűvel. Aztán kiderült, hogy az egyetlen lány lakótársam puszta jószándékból kitakarította a konyhában a polcaimat. Nagyon szenvedtem, hogy még hátra vannak azok is a takarításból, mert rémesen dzsuvás volt. Úgyhogy végül már csak be kellett pakolnom. Illteve ezek után beállította a netemet is, úgyhogy azóta van (Neki köszönjétek). Így az este hátralevő részében ahelyett, hogy elpakoltam volna a maradék nyolcmillió lomot is az ágyamról, inkább társadalmi életet éltem Veletek, de nagyon jól esett! :D

Folyt. Köv...

Puszi, Julcsi

MEGÉRKEZTEM!!!!

Amíg még friss az élmény, gyorsan elmesélem milyen volt az utam. Bár nincs egyelőre netem, úgyhogy valószínű Ti ezt később fogjátok csak olvasni…

Hétvégén kaptam egy ímélt a wizz-airtől, hogy emlékeztetnek, hogy hétfőn utazom, és kérik, hogy a szokásosnál korábban legyek kinn a reptéren, mert nagyon sokan utaznak, így legkésőbb másfél-két órával 6óra előtt már kezdjem meg a becsekkolást. Így negyed 4-kor keltünk…cserébe viszont tényleg nagyon pontosan felszállt a gép. Az utat jóformán végigaludtam, de ahogy néztem a többi utastársam is (nem véletlen, a reggel 6 óra mindenkinek korán van…). Viszont szerencsére felébredtem amikor a pilóta mindenféléről mesélt. Például felhívta a figyelmünket, hogy a napkeltét kétszer olyan hosszan láthatjuk, mivel pont annak ellenkező irányba megyünk. És tényleg, hátrafelé néztem ki az ablakon és eszméletlenül szép volt onnan 11ezer méter magasból –piros, narancssárga ezernyi árnyalatai, sőt még zöldet is láttam!!! Sajnos lefényképezni nem tudtam, de látogassatok meg, és akkor Ti is személyesen megtapasztalhatjátok! ;)

Lutonban is minden simán ment, bár elsőre nem találtam azt a busztársaságot, akiknél vettem on-line a buszjegyemet Londonba, de kiderült, hogy más társaságokkal is szerződésben vannak, úgyhogy elmehetek azzal, amelyik épp az orrom előtt áll.

London tényleg olyan, mint a filmekben –tipikus házak, szűk utak, és sablon emberek –legalábbis ez az első benyomásom, de mindenképp vissza szeretnék menni, hogy ezt ellenőrizzem :P

Viszont az egyetlen nehézség is itt volt: ugyanis képzeljetek el egy utcát, ahol minden méteren buszok parkolnak, az utca egyik végén van a hatalmas vonat pályaudvar, valahol középtájon meg távolsági buszpályaudvar. Három embert kérdeztem meg, hogy merre induljak (annak ellenére, hogy Balázzsal 23-én még google earth-on megnéztük mi merre van, de azt hiszem az ellentétes irányok zavartak elsőre össze –ha erről fordult meg a busz, akkor tuti a másik irányból jöttünk –de nem…), és mindhárman mást mondtak. De nyert a buszvezető-nem hiába, szakmabeli.

Viszont miközben tekeregtem, a kisbőröndöm lába szegényke kitört, a karom pedig iszonyúan fáj a nagy, 32kilós hurcibálásától –ja, képzeljétek, még Londonban is vannak kátyúk! Szóval néha meg kellett állnom magamhoz térni, de végül fél-háromnegyed óra alatt megtaláltam az én buszállásomat. Elértem volna a hamarabbi buszt, de azért felárat kellett volna fizetni, nekem meg nem kellett sehova se rohannom, így bevackoltam magam a Victoria Coach Station-ben. Minden szociológusnak ajánlom, hogy egyszer tegye meg, mert eszméletlen érdekes figurákkal van tele! :D

Az utolsó része az utamnak nagyon jó volt! Persze aludtam, nézelődtem –gyönyörű zöld angol réteken aranyos dagi barikák százai, fekete lovak, és szerencsére a nap is sütött. Azon viszont meglepődtem, hogy elmentünk néhány építkezés mellett és nem modern hátakat építenek, hanem még most is a tipikus vöröstéglás keskeny brit házakat. Nem szólt nekik senki, hogy léteznek más lehetőségek is a világon??

Mikor megérkeztem, szerencsére várt már a magyar srác, akivel még otthon felvettem a kapcsolatot, úgyhogy onnantól meg voltam menekülve –cuccok lepakolása, a kolim kulcsát minden további nélkül megkaptam, pedig aggódtam, mert még mindig nem tudtam regisztrálni az egyetemi rendszerben. Szóval azért jó úgy megérkezni, hogy teával, csocsóval meg egy használatra kész mobillal várják az embert!-köszi szépen!!!!!! (:

A szobám nagyon jó! Majd valamilyen formában küldök róla képeket. Nem olyan nagy, de igényes, szépek a bútorok, nagy az asztalom és az ablakom egy nyírfára és egy fenyőfára néz a kert felé. És ma (25-én) láttam egy mókust szöszmötölni a kertben! Ahogy néztem amúgy a szobámban kb. két polifoam elfér még, úgíhogy újabb okos adok Nektek a látogatásra. J Amúgy egy tipikus angol házban lakom 10percre a központtól négy másik emberrel, akik még 24-én este elvittek magukkal a kedvenc pub-okba, szóval igazán nincs okom panaszra. Bár szó se róla, egyelőre vajmi keveset értek, de tökélyre fejlesztem a bájos intelligens mosolyom. :P Még 24-én este elmentünk a Tescoba, és vettünk egy-két alap dolgot, úgyhogy ma, amint lesz időm kitakarítom a szobám (igényes, mint mondtam, de a tisztaság hagy némi kívánnivalót maga után, úgyhogy addig ki se tudok pakolni. Az igazat megvallva Marika néni az otthoni koliból infarktust kapna, ha meglátná…)

Na, szemezek még a fán szöszmötölő galambbal és szarkával (???lehet,h. nem az…), aztán belevetem magam a második napomba.

Szép keddet mindenkinek!

Sok-sok puszi!

Julcsi

40 kilós élet...

ééés igen! sikerült összepakolnom, pedig még nincs is éjfél! 30kg lett a nagy bőrönd, 10 a kicsi. -ezennel pályázatot írok ki: nevet keresek a piros-fekete kockás bőröndkéimnek!!! -muszáj valahogy hívnom őket, mert egy ideig velük leszek a legbensőségesebb kapcsolatban..

egyébként nem volt zökkenőmentes ez az utolsó nap itthon: nem sikerült regisztrálnom a cardiffi egyetem rendszerében -és amíg nem sikerül nem is kapok se szállást, se semmit..., délben nyomtattuk ki az egyik buszjegyemet, este meg a repülőjegyem beszállókártyáját -persze nem jó itthon a nyomtató, úgyhogy rohangáltunk kicsit -ez úton is hálásan köszönöm a segítséget Zsófiéknak és Mariann néninek!!!

ja és kaptam egy levelet a wizz-airtől, hogy nagyon kérik, hogy 2órával az indulás előtt jelenjek meg, mert nagyon sokan utazunk és nem lesz idő becsekkolni....úgyhogy fél4-kor kelés! -emiatt most el is búcsúzom.

jóéjszakát!


Julcsi

ui: nagyon nagyon jól esett az a rengeteg sok ímél és találkozó és telefon és ajándék és és és és...amiket kaptam Tőletek az utóbbi két hétben! ebből a sok szeretetből merítkezem majd az elkövetkező időkben.

Van saját blogom!!!!

Kedves Rokonok, barátok, ismerősök, érdeklődők!
 Holnap reggel indulok Cardiffba -ezért gondoltam, hogy csinálok valami olyan oldalt, ahol egyszerre mindannyiótokkal tudom tartani a kapcsolatot. Hát most íme, megszületett!
Ha megtalálom hol a fejem, majd írok mindenféle hasznosat is, most egyelőre kapkodunk itthon. :)

Julcsi