Stonehenge

  Néha megadatik az embernek, hogy valóra váljanak az álmai. Hát én valahogy így jártam, amikor a hétvégén (04.09.) eljutottam a Stonehengehez. Persze az ember már a járókában is hall az ódon kövekről (ha akkora szerencséje van a családját illetően, mint nekem), de az én képzeletemet nem nagyon ragadta meg a róla hallott rengeteg történet. Egészen elsős, vagy másodéves koromig az egyetemen, amikor, ha jól emlékszem, Szimbolika és ikonográfia vizsgára kellett bebiflázni egy könyvet. Ennek a borítóján volt a Stonehenge képe, és ezen keresztül magyarázták el a radiokarbonos vizsgálatot is. És akkor aztán megszülettek a kérdések bennem is. Az egész olyan megfoghatatlan; kövek 5000évről ránk maradva –ha ezek beszélni tudnának!!! Hogy lehetséges, hogy ilyen pontos mérnöki munkát végeztek mindenféle eszközök nélkül? És egyáltalán miért csinálták? A mai építészek nem hoznak létre évezredekig megmaradó dolgokat… szóval a lényeg, hogy akkor elhatároztam: mindenképp látnom kell, mert csodálatos valami lehet.

A múlt héten itt volt Ákos, egy szegedi kolis társam, mert élt a lehetőséggel, és nyakába vette a világot. J Szóval így történt, hogy magyarul beszélgettünk az utcán, amikor megszólított valaki: ne haragudjunk, de hallotta, hogy magyarul beszélünk, és ő is magyar, de nem rég óta van csak Cardiffban és parkolót keres a frissen bérelt autójához.  Hát, most már, így majd’ három hónap elteltével (te jó ég, kimondani is hihetetlen), egész sok mindenben tudok segíteni turistáknak, de parkolókból azért még nem vagyok felkészülve… aztán szó szót követett; kiderült, hogy másnap a Stonehengehez szeretnének menni, ezért bérelték az autót. Ohhóó, több sem kellett nekem: „hú, de jó Nektek, nagyon szerencsések vagytok, hogy eljuthattok oda, már én is néztem sokszor hogyan lehetne elmenni megnézni, mert nagyon érdekel, de hát egyszerűen nincs közvetlen buszjárat. Szóval ezek szerint két választása marad az embernek: befizetni egy méreg drága szervezett utazásra, vagy bérelni egy autót…” –lehetőség szerint egy szuszra, mégis észrevehetetlen hatásszünetekkel tömködve.  Végeredmény: „pont két hely van még az autónkban, ha gondoljátok, tartsatok velünk, szívesen látunk titeket!” J Azért este kicsit aggodalmaskodtam, csakhogy hű maradjak önmagamhoz…mert mégiscsak idegen emberek, ki tudja melyik kanyarban löknek ki minket a kocsiból elkobozva minden vagyonunkat, vagy a belső szerveinket. Ha egyedül lettem volna, akkor nem biztos, hogy el mertem volna menni. De úgy gondoltam, ketten Ákossal bármit megoldunk…nem lehet gond! Mondjuk még másnap eszembe jutott, hogy lehet, hogy teljesen jó szándékú emberek, akik nem akarnak bántani minket, csak épp nem tudnak vezetni a másik oldalon és akkor meg meghalunk, onnan meg már nincs visszaút. Hát ilyeneken gondolkoztam azokban a percekben, amikor megfeledkeztem arról, hogy egy sereg jófej felmenőm intézkedik megállás nélkül az érdekemben egyenesen a Jóistennél, szóval gyakorlatilag semmi félnivalóm nincs! J Végül kiderült, hogy nagyon kedves a három utastársunk (egy nő és két férfi, ráadásul a lány nem messze tőlem lakik, mert szintén pár hónapig itt él. –ja persze magyarok voltak mindannyian), közvetlenek, és barátságosak. Végigbeszélgettük az utat, egy perc kínos csönd sem volt.

Kínlódom az érzéseim és a látvány megfogalmazásával, ami akkor tódult az agyamban, amikor megláttam a kőtömböket. Elég gyér a szókincse az emberiségnek ahhoz, hogy elmondhassam pontosan milyen is maga az építmény, illetve az érzés, ami hatalmába keríti a látogatót - engem. Maguk a kövek: kisebbek, mint amire számítottam. De az a tökéletes pontosság, amivel készültek, az a technológia, elrendezés, a számítások, hogy pontosan hogyan vesse az árnyékot az adott kő adott évszakban és pillanatban már önmagában is lenyűgöző. És vajon mennyire fontos hely lehetett valaha, ha ennyire tökéletes építményt akartak létrehozni? Ezeken a köveken rajta van az 5000 évvel ezelőtt élt ember kézlenyomata és verejtéke, aminek árán felhozta legalább a tenger mellől (vagy egyenesen Egyiptom területéről???) ezeket a faragott köveket. Egyébként a 2000-es évek elején tudósok megpróbálták az akkori (kb. 5000 évvel ezelőtti) technikáknak megfelelő módon egy hasonló méretű követ felhúzni szánkóval (illetve egy ahhoz hasonló szerkezettel) Sailsbury (a Sh-hez lévő legközelebbi település) magasságába, de nem sikerült nekik. Szóval egyelőre rejtély hogyan is sikerült elődeinknek mindez. Talán ez a rengeteg megmagyarázhatatlan kérdés is oka annak, hogy az emberek le vannak nyűgözve amikor szemtől szemben láthatják. A kb. öt perc alatt körbejárható kijelölt utat mi például másfél óra alatt tettük meg. És nem (feltétlen) amiatt van, mert én olyan rémesen lassan nézegetek mindenféle egyéb kiállítást is… Ezt hiszem, hogy, ha az ember hagyja magát a pillanat hatása alá kerülni, akkor átjárja a lelkét valami megfoghatatlan. Azt mondják, hogy nagy energiaközpont a Földön ez a hely és nem véletlen, hogy ide építették a Stonehenge oltárát. Ezt én nem tudom megmondani, de az biztos, hogy nagyon magával ragadó. Igyekeztem mindannyiótokra gondolni és mindenkit számba venni, hogy egy kicsit ott legyetek Ti is velem egy lenyűgöző helyen egy lenyűgöző pillanatban.

Egyébként, ami még tetézte a nap fantasztikusságát az az volt, hogy a „sofőrünk”, szóval a fickó, akivel összeismerkedtünk előző nap az utcán, odajött hozzánk és elmondta, hogy pár kérdésével, amiket eddig feltett, igaziból kicsit tesztelt minket Ákossal, hogy megtudja, milyen emberek is vagyunk valójában. És mivel most már látja, hogy jó emberek vagyunk, és tényleg érdekel minket a kultúra és megbecsüljük, hogy itt lehetünk, ezért fogadjuk el ezt az utazást ajándéknak tőle. –Hát Pestimami és Papika, a nagy utazó és a nagy álmodozó, remélem, most nagyon mosolyogtok Valahol! J